
Ha sport, akkor egészség! Ugye, igaz a mondás? E felől nincs is kétség, hiszen a mozgás jótékony hatásai szinte minden ember számára ismertek. Mi a helyzet azokkal, akik rászánták ugyan magukat a mozgásra, de fogalmuk sincsen, melyik sportot válasszák...
Néhányan kondizni járnak, vagy mondjuk, heti néhány alkalommal csapatjátékokat űznek, van aki fittséget, van olyan is, aki zsírégetést kíván elérni a sportolással. Nem árt odafigyelni azonban arra is, hogy a hirtelen elkezdett és nem megfelelő intenzitással végzett gyakorlatok végzésével még kárt is okozhatunk magunknak, ahelyett, hogy a várt eredményt elérnénk. Izmaink, ízületeink is megsérülhetnek, ezért minden mozgásfajta elkezdése előtt erősen ajánlott szakember, képzett edző és néhány esetben még sportorvos felkeresése is!
A másik lényeges dolog, hogy mit sportolunk. Mi az, ami egyéni felépítésünknek és adott képességeinknek is tökéletesen megfelel. Jó, ha a sportot élvezzük, és azzal együtt számítunk pozitív hatásaira, mintsem kín- szenvedések árán még rontsunk is saját magunk állapotán!
A kerékpározás
Van, aki egyáltalán nem szeret gyalogolni, futni pedig végképp nem hajlandó. Nincs gond, számukra a legjobb választás szabadtéri sporthoz a bicaj. A futáshoz hasonlóan ez is kardió mozgás, ráadásul nem terheli a gerincünk akemény talajhoz ütődés, és az ízületeink is kímélve vannak. Ennek ellenére azonban a láb-és farizmok meglehetősen nagy terhelésnek vannak kitéve, így azok erősödésére bizton számíthatunk. A felsőtestet kis mértékben veszi igénybe, legfeljebb kormányzásnál, de az elhanyagolható. A biciklinek előnye, hogy szobai változata is elérhető, így a zord időjárásban sem kell lemondanunk erről a szenvedélyünkről. Ráadásul a népszerű Spinracing edzéseken, csoportosan is részt vehetünk „kerékpártúrákon”, ahol viszont már a felsőtest formálására, erős megdolgoztatására is lehetőségünk van, kiváló zenei aláfestéssel, remek hangulatban!
A futás
A legolcsóbb sport, és gyakorlatilag bárhol, bármikor elkezdhetjük, ráadásul igen intenzív kardió mozgás. Elkezdeni bárkinek ajánlott, de szigorúan csak a fokozatosság elvét követve. A legjobb, ha minden nap fél-egy órát gyalogolunk kezdésnek. Ekkor, ha már javult a kondíciónk, gyorsgyaloglás váltja fel a sétát, mely tartson szintén legalább egy, de inkább két hétig. Ezt követően ”“ lépcsőzetesen ”“ szoktassuk hozzá szervezetünket a kocogáshoz. A másik lényeges dolog, a futócipő beszerzése, mely valóban kíméli a bokát, a gerincünket és a talpakat is. Megfelelő futócipő hiányában bele se kezdjünk ebbe a sportba, mert a sérülés garantált.
Az úszás
Értjük, szóval nem szereted a szárazföldet? Nos, akkor irány az uszoda! A lehető leghatékonyabb mozgásfajta, ami ráadásul minden egyes izmot megdolgoztat, különösebb megterhelés nélkül. Kíméli az ízületeket, nem terheli a gerincet ”“ sőt! - gerincbetegségek esetén kifejezetten ajánlott. Még túlsúlyod miatt sem kell aggódnod, hiszen ismered Archimedes törvényét, mely szerint”¦nos, vesztesz a súlyodból a vízben! Az úszás frissít, rugalmassá tesz, javítja testtartásod, pozitívan befolyásolja általános közérzeted és még a légzésedre is kifejezetten jó hatással van. A legjobb tüdőerősítő és keringésjavító sport. Tehát, tempózásra fel, a fokozatosság elvét betartva!
A jóga
Test és lélek egyensúlya. Egy jógastúdió adta közösségi jelenlét különösen nagy erővel tud hatni testre és lélekre egyaránt. Ha együtt végezzük a gyakorlatokat, azok hatása megsokszorozódik, pusztán csak attól, hogy együtt vagyunk. Ez ajógára ”“ mint csoportos edzésre ”“ különösen igaz. Megfelelő oktató által végzett gyakorlatok során saját magunk fogjuk látni fejlődésünket, napról-napra, fokozatosan. A hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem megterhelő és még kitekerednünk sem kell, ahogy azt sokan tévesen gondolják. A gerincre, a keringésre, az izmok fejlődésére és sejtjeink oxigénellátásának fokozására is számíthatunk, már az első alkalom után is. Mindenki egyéni képességeihez mérten halad és a lényege pontosan az, hogy semmilyen mozgástípust, vagy gyakorlatot nem szabad erőltetni. A lényeg abban rejlik, hogy kizárólag addig végezzünk egy feladatot, ameddig az számunkra kellemes és fájdalommentes. A jóga tehát kifejezetten az a sport, melynél nem lehet kifogás az elkezdésre!
Labdajátékok
Kivétel nélkül mindegyik labdajáték hatalmas népszerűségű hazánkban is, ahogy szerte a nagyvilágban. A lábakat és a karokat erősíti legfőképpen, ám nem csak izomzatodat fejlesztheted, hanem kitartásodat is, amellett, hogy csapatjáték, erősíti a közösségi szellemet is. Az edzések nem csak erőnlétet és jó fizikumot biztosítanak, hanem felhőtlen szórakozást is nyújtanak egyben.
De persze még ezen kívül is számos sportot felsorolhatnánk. Próbálj ki többet, válassz olyat amit tényleg szeretni tudsz, mert azt hosszú távon fogok tudni csinálni.