látogató számláló



1 400 m2-es raktárunkban készleten lévő termékeink közül, rendelés nélkül is vásárolhat vevőszolgálatunkon keresztül.

 

Mindent a bokasérülésekről (hogyan kerüld el, és mit kell tenned, ha megtörtént a baj?)

Mindent a bokasérülésekről (hogyan kerüld el, és mit kell tenned, ha megtörtént a baj?)

Ha sportolsz, számtalan sérülés veszélye fenyeget. A legkellemetlenebbek egyike azonban mindenképpen a bokasérülések, hiszen ez gyakorlatilag a teljes életedre kihatással van, szemben például egy csuklósérüléssel. Cikkünkben arról lesz szó, hogyan védekezhetsz a bokasérülések ellen, és mit kell tenned, ha már kialakult a sérülés.

 

Hogyan kerülheted el a bokasérüléseket?

Azt az elején le kell szögezzük, hogy minden eshetőségre nem készülhetünk fel. A bokánk egy rossz lépés vagy egy hirtelen mozdulat alkalmával is megsérülhet. Nem is kell hozzá feltétlenül sporttevékenységet végezzünk.

Ha azonban sportolni megyünk, a bemelegítés és a nyújtás elengedhetetlen. Több focista is esküszik a külső lábélen való sétára a bemelegítés során, így ugyanis valamelyest lenyúlnak a szalagok, és csökken a szalagszakadás esélye.

Milyen típusú bokasérülések léteznek?

A legtöbb esetben a szalagok sérülnek egy bokasérülés esetében, de nincsenek teljes biztonságban a csontok és az inak sem. A szalagok a legtöbb esetben kilazulnak, megnyúlnak, vagy szakadnak. Ez fokozódhat, ha a sérülés az inakat és az izmokat is érinti. 

Ritkább esetben a bokacsontok eltörhetnek, és ezzel kapcsolatban is él egy komoly tévhit. Sokan azt gondolják ugyanis, hogy a törött bokára nem tudunk ráállni.

Mit tegyek, ha megsérült a bokám?

A legtöbben azt a hibát követik el, hogyha nem keletkezik bevérzés és duzzanat, nem veszik komolyan a sérülést, továbbra is terhelik, aminek könnyen szalagszakadás lehet a vége. Ha tehát nem fáj annyira a bokád, hogy ne tudnál lábra állni, akkor is pihenés, borogatás és tehermentesítés a megoldás.

Nem érdemes otthon előrukkolni a diagnózissal, hiszen ehhez nincsenek meg a szükséges eszközeid. Részleges szakadás esetében pedig már nem elegendő a fásli, a jegelés és a pihentetés, a bokát rögzíteni kell, és mankóra is szükség lesz.

Tényleg nagyon fontos tehát odafigyelned a megfelelő bemelegítésre, illetve sosem szabad félvállról venned egy-egy sérülést, a bokasérülésekkel igenis érdemes orvoshoz fordulni.