
Az ülőmunka századunkban annyira elterjedt, hogy a végzése során kialakult gerincbetegségek és kellemetlen vele járó tünetek már népbetegségnek számítanak. Ezért aztán egyre többen ”“ belátva a helyzet komolyságát ”“ próbálják valamilyen sporttal egyensúlyozni a napi ”“ nem ritkán ”“ nyolc-tíz órás ülés okozta következményeket. Mozogni nagyon fontos ”“ noha nem csak azoknak, akik irodában dolgoznak ”“ az ülőmunka bizony fokozott rizikófaktor a gerincbetegségek kialakulásában.
A fitnesz az egyik olyan sport, mely nem kötött időjáráshoz, nem kell hozzá túlzottan sok pénz sem, hiszen akár ”“ persze kellő körültekintéssel és fokozatosság betartásával ”“ otthon is végezhetjük. Csoportban nyilván kellemesebb és jobban érezzük magunkat a vidám környezetben, hiszen mások is motiválnak bennünket a lelkiismeretes gyakorlásra.
A gerinc védelmére és állóképességünk javítására sok féle segédeszköz áll rendelkezésünkre a fitnesz végzése közben is. Az egyik ilyen kézi eszköz a tornabot. Már óvodákban is alkalmazzák, mert rájöttek arra, hogy a gyermekek is biztonsággal használhatják.
A tornabotok szilárdságuknak köszönhetően a fogást stabilan megtartják, ezáltal a gyermekeket a karok megnyújtására késztetik, növelve ezzel a vállak mozgékonyságát. A botok más-más fogáspontjával egyre több izomcsoport kapcsolódik be a mozgásba, hatékonyan javítva ezzel a testtartást és fejlesztve egyúttal a mozgáskoordinációt már kisgyermek korban is.
A felnőtteknek ajánlott lehet a nehezített tornabotok használata.
A nehezített tornabotok különféle súllyal kerülnek piacra, egy kilogrammtól egészen a hat kilogrammos kivitelig.
A hát erősítésében, a mell területeinek izmosításában és a váll „megszépítésében” is fontos szerepe van a nehezített tornabotoknak. Ki-ki, fokozatosan, edzettségi szintjének módosulásával választhatja ki a nagyobb és nagyobb súlyú tornabotokat a gyakorlatok végzéséhez. A botok hossza is változó, és súlyuk mellett színben is óriási a választék.
Anyaguk gyakorlatilag törhetetlen, szilárd és mégis rugalmas egyszerre, igazi jó barát és hatékony eszköz az izomtónus növelésére, és a gerinc erősítésére is.
Egyszerű és nagyszerű, remek kiegészítője más sporteszközöknek is, keresse áruházunkban!