látogató számláló



1 400 m2-es raktárunkban készleten lévő termékeink közül, rendelés nélkül is vásárolhat vevőszolgálatunkon keresztül.

 

5 érdekesség a sakkról, amit talán te sem tudtál

5 érdekesség a sakkról, amit talán te sem tudtál

Segíthet az Alzheimer-kór elleni küzdelemben

A sakk számos pszichológus szerint kitűnő memóriajavító gyakorlat. Játék közben ugyanis az agynak rendkívül komplex problémák megoldásán kell dolgoznia úgy, hogy a korábban már memorizált sémákat összeveti egymással, ezekből esetleg új sémákat hoz létre. Több iskolában bevezették a sakkszakköröket, hiszen kutatások bizonyítják, hogy a sakkozni kezdő diákok tanulmányi teljesítménye nő.

 

 

A leggyorsabb matt

A sakkban elérhető leggyorsabb mattot, az úgynevezett bolondmattot a sötét játékos adhatja a világos játékosnak, mindössze 2 lépésben:

  1. g4 e5 (vagy e6)
  2. f3 (vagy f4) V: h4 matt.

 

Ennek eléréséhez természetesen nagyfokú figyelmetlenség szükséges a világos játékos részéről. A három lépésből adható matt (susztermatt) már elképzelhetőbb végkifejlet, de még ez is azt feltételezi, hogy ellenfelünk nem a táblát figyelte, amikor lépett.

 

Közel végtelen variációs lehetőség

Három lépésváltást követően több mint 9 millió lehetséges pozícióval találkozhatunk. Azok a vélekedések tehát, hogy kellő gyakorlással a legtöbb séma megtanulható, így a nagymesterek odafigyelés nélkül képesek játszani, tévesek. Nincs olyan parti, amely során nem szükséges újra próbára tenned az agytekervényeid, hiszen az emberi agy képtelen ennyi séma megjegyzésére.

A sakk-matt szó jelentése

A szó a perzsa „Shāh Māt" kifejezésből ered. Ennek jelentését sok forrás tévesen ”œa király halott” kifejezésként jelöli meg. A szó valódi jelentése azonban ”œa király védtelen”, ”œa királyt lerohanták”, ”œa király legyőzetett”. Ezt támasztja alá az is, hogy a játék során a királyt, a többi figurával ellentétben nem lehet leütni.

A vakon sakkozás valóban lehetséges

A művelet úgy fest, ahogy gondolod. A játékos anélkül teszi meg lépéseit, hogy akár egyetlenegyszer a táblára nézne. Gondolj bele, 5-10 lépést követően mennyire bonyolult lehet. Ez egyébként a legtöbb nagymesternek nem kihívás. A rekordot egy magyar játékos, bizonyos Flesch János tartja, aki 1960-ban 52 ellenféllel játszott vakon, ezek közül ráadásul 31-et le is győzött.

 

Ha kedvet kaptál egy jó játszmához, de nincs készleted, figyelmedbe ajánljuk ezt a kültéri sakkészletet, amellyel akár a strandon is játszhattok.